Zuglóiak kontra lenyúlók: 1-0

parking-meter-102361_960_720_1.jpgÉlőben (online) láthatjuk ezután a testületi üléseket, így sokkal többen ellenőrizhetjük az itt született döntéseket. Mindenkit szeretettel várok a következő ülésre! Megszavaztam.  
Maratoni, tíz órás ülést tartottunk január 21-én a magyar kultúra napján. Ez volt az első ülés, amikor a két nagy frakció létszáma egyenlő, így minden egyes pontot megvitatunk és komoly munkával lehet csak elfogadtatni egy-egy javaslatot.

 

Legfontosabb napirendi pontunkon hosszan kellett vitatkozni a sürgősséggel benyújtott parkoltatási közbeszerzésről, egy az eljárásban közbenső döntést kellett volna meghozni a testületnek. Ezt az MSZP frakció Tulajdonosi bizottságban végzett machinációi miatt nem szavaztam meg - nem is ment át. Ez volt a leghúzósabb döntése a testületnek.

Maga az eljárás technikai része törvényességi szempontból még nem is volt annyira kétséges, de az eredetileg 1 milliárd forintosra tervezett beruházás becsült értéke valamilyen különös oknál fogva a Tulajdonosi Bizottságban majdnem 1 milliárd 400 millióra nőtt. A beruházás számításai az első összegre készültek, azonban a tervezett új költségek nem voltak kalkulálva, szerintem vissza kell menni a partvonalra és nekifutni még egyszer.

A Fidesz frakció javasolta, hogy a Tulajdonosi bizottság önálló döntési jogköre 150 milliós értékhatárról kerüljön le 50 millióra - én ezt az MSZP machinációi miatt (ők uralják a bizottságot, az általuk támogatott döntések nekem nem tetszenek mivel a kerültet számára nem mondhatók túl előnyösnek) támogattam, de nem ment át.

Véleményeztük és nem ment át a főváros-zugló iparűzési adó megosztásos fővárosi rendelet. Százalékosan kevesebbet kapna Zuglói is, a BKV üzemeltetése elvonásai miatt. Az előző ciklushoz képest az állami elvonások miatt kisebb összegekből kell megoldania kerültnek a kötelezően ellátandó feladatait, ez a megoldás is csak az elvonás mértékét növeli.

Nem fogadtuk el a testület a 2015-ös közbeszerzési eljárásokról szóló beszámolót. Több eljárásnak már el kellett volna indulnia, de nem méltányolható okokból ezek csúsznak.

Lesz szociális szépség szalonunk, támogattam, épp hogy átment (a munkanélküli és egyéb rászoruló nők, férfiak is kaphatnak térítésmentesen különféle szolgáltatásokat, így nagyobb eséllyel kaphatnak munkát.

Zuglóban évek óta lehetőség van arra, hogy aki szociálisan rászorult zuglói lakos, az egyébként térítéses, pénzbe kerülő fertőző agyhártyagyulladás miatti védőoltás árát vissza kapja. Volt egy eset, amikor egy nem zuglói lakos igényelte ezt a térítést, de a hatályos helyi rendelet szerin erre nem volt jogosult, bár szociális helyzete indokolta volna. A Fidesz frakció egymás között összeadta ezt az összeget.

Az önkormányzati rendezvénynaptár (mikor milyen rendezvények legyenek az önkormányzat közvetlen rendezésében és mennyiért)  hatalmas vita után vissza lett vonva, mivel nem volt egyeztetve és agyon lett módosítva. Az elképzelés annyiból jó lenne, hogy tervezetten kerülnének sorra a rendezvények, többnyire az előző évek költségeivel kalkulálva, de például a „Zuglói Adventi sokadalom és jégpálya” 13 millió forintér úgy nagyon soknak tűnik, hogy nincs tételes költségtervezettel alátámasztva. Fontosnak tartom, hogy egyértelmű és átlátható módon kezeljük Zugló egészét és 2016-ot!

Nem támogattuk a DK-Szolidaritás reprezentások által frissen alapított "szociális szövetkezet" 30%-os kedvezménnyel történő helységbérletét. Elsőre nekem ez úgy tűnik, hogy a választási szövetségesek így lennének kifizetve. Abban az esetben támogatnám, ha egy év alatt Zuglónak értékelhető teljesítményű munkát végeznének.

Az óvodásoknak lesz az önkormányzat által finanszírozott lisztérzékenységi szűrővizsgálat, ezt mindenki támogatta. A körülbelül 1100 fős zuglói óvodások szűrését 3 millió forintból fogják elvégezni.

A Jobbik által javasolt "könyvmegállót" támogatta mindenki, - én is, bár azért kifejtettem, hogy a Szent Kristóf egyesület, aki ezt bonyolítaná, az a Jobbikhoz és a MIÉP-hez köthető, így remélem, hogy nem nekik fognak majd itt a saját propagandáját folytatni.

A Fidesz beterjesztett egy politikai nyilatkozatot, hogy a zuglói testület is ítélje el a nemzeti konzultáció keretében a kötelező EU-s bevándorlási kvótát, erről is hosszas vita volt és nem fogadtuk el, - személy szerint még a napirendre vételt sem támogattam.

A Zugló Civil szervezete és civilje díj kapcsán sikerült nem civil magánszemélyeket is civilnek kitüntetni, - ezt a részt nem támogattam.

Maga az ülés maratoni hosszúságú volt, főképp a hosszas viták és frakció szünetek miatt, elég rendhagyó döntések születtek mivel Sápi Attila MSZP-s képviselő eltűnése miatt megváltoztak a szavazat arányok. Zugló szempontjából ez még jó is lehet, de a következő ülésen a mostani viták többsége folytatódni fog.