Jobb ma egy madár, mint holnap egy kormánymegbízott

11050655_801391413232013_8084619737026687092_n.jpgCsütörtökön dél körül a zuglói képviselő-testület megszavazta a kerület 2015 évi költségvetését. (előterjesztések itt)

Tizenheten szavaztunk igennel (Összefogós frakció; Fidesz; LMP), két képviselő tartózkodott (Várnai L. CZE.; Czeglédi J. Jobbik), három képviselő (Bihary Z.; Erdős D.; Tildy B. Fidesz) nem vett részt az ülésen.

Ebben az évben ez volt a képviselő-testület egyik legfontosabb döntése, amelyre azzal készültem, hogy ellenzéki képviselőként, ahogy a képviselő-testület pénzügyi és költségvetési bizottságának ülésén is, indokoltan „nemet” fogok mondani. A reggel kilenckor kezdődő ülés előtt a hivatal büféjében ért a polgármester telefonja, érdeklődött, hogy biztosan nemmel fogok-e szavazni? Azt válaszoltam, hogy persze. Ehhez képest, alig több mint egy óra múlva kénytelen voltam megváltoztatni a véleményem.

Már megszoktam, hogy a polgármester és a frakciók vezetői akkor érdeklődnek a várható szavazási magatartásom felől, amikor az én szavazatomra is szükségük van. Tegnap estig még úgy nézett ki a dolog, hogy az MSZP és a Fidesz frakció, ha nehezen is, de megállapodik a költségvetés kapcsán, így meg lesz a biztos „nagykoalíciós” többsége a beterjesztett költségvetési rendeletnek. Ez reggelre megváltozott, a Fidesz frakción és pártszervezeten belül markánsabb véleménykülönbségek alakultak ki, feltehetőleg ezért nem vett részt a testületi ülésen a fenti három képviselőjük, bizonytalan lehetett, hogy a többi képviselőjük hogyan fog szavazni.

A beterjesztett alapköltségvetést elfogadhatatlanul és módosíthatatlanul rossznak, a beadott költségvetést módosító javaslatokat a kerület pénzügyi stabilitására mért végső csapásnak tartom. Azonban ennél rosszabb dolog is történhet: ha a kerületnek nincs határidőre elfogadott költségvetése. Ebben az esetben törvény szerint, a Dr. György István vezette fővárosi kormányhivatal gondoskodik a kötelezően ellátandó pénzügyi feladatok végrehajtásáról, - mert a zuglói képviselő testület erre nem képes.

Az ülés kezdetén Karácsony Gergely polgármester kifejtette, hogy miért jó a beterjesztett költségvetés, és miért nem tudja elfogadni a beadott módosító javaslatokat. Az utóbbival egyetértettem én is, azonban az alaprendeletet is rossznak tartom. A legnagyobb problémám ezzel kapcsolatban az, hogy a betervezett kiadásokat nem fedezik a tervezett bevételek. A bevételi oldalon tervezett 2,4 milliárd forintnyi ingatlaneladás, véleményem szerint teljesen fiktív, az utóbbi években pár száz millió forintnyi bevétel származott ebből, ráadásul a kerület ingatlanvagyonát már nem szabadna tovább csökkenteni. Az adóbevételek jelentősen túl lettek tervezve, ez törvényi változások miatt is csökkenhet, valamint jelentős adóhátralék beszedésén is alapulna, amelyben nem bízom, ráadásul teljesen valószínűtlennek tartom azt, hogy idén ez jelentősebb bevételt jelentene. A kerület könyvvizsgálója jelentős kiadáskorlátozást javasolt, az önkormányzati hivatal, a kerület intézményei és cégei a tavalyihoz képest 5-10%-kal kevesebb támogatással és nagyobb saját bevétellel voltak kénytelenek tervezni. Nyilvánvaló, hogy a tervezet 1-2 milliárdnyi beruházást csak a működési kiadások jelentős csökkentésével lehetne megvalósítani, ami veszélyezteti a kötelező feladatellátást és jelentősen csökkenti az önkormányzat által „önként” vállat feladatok finanszírozását. A szociális rendelet és az ingatlanadó visszatérítése szinte teljesen lenullázta a kerület pénzügyi mozgásterét. Tudomásul kell venni azt, hogy idén pluszbevételek nélkül nem lehetnek pluszkiadások.

A fentieknek azért a képviselők is tudatában voltak, így testület bizottságaiban egyes módosítások többséget kaptak ugyan, de az összes bizottság „letartózkodta”, azaz nem támogatta a módosítók összességét, de az alap költségvetést sem nagyon.

Kovács Balázs fideszes képviselő a döntés elnapolását kérte, mivel ők is elfogadhatatlannak tartották a költségvetés-tervezetet, aminek módosítását ráadásul a polgármester is elutasította. A módosítások elutasítását megértem, olyan szinten forgatták volna fel az amúgy is rossz költségvetést a teljesen ellentmondó javaslatok, hogy semmilyen koncepciót nem lehetett volna végig vinni. Szabó Rebeka alpolgármester ügyrendiben az ellentettjét kérte, hogy itt most nyilvánosan tárgyaljunk és döntsünk a 2015-ös zuglói költségvetésről.

Az elnapolást a képviselők többsége és én sem támogattam, mert kb. március 15-ig vagy így vagy úgy el kell fogadni a költségvetést, aminek további módosítására már törvény szerint nincs lehetőség. A Fidesz és az MSZP frakció felváltva kért frakciószüneteket a megváltozott helyzetre való tekintettel (a három órás tárgyalási időből hozzávetőlegesen kb. egy óra volt ebben a tekintetben „holtidő”).

Ekkor úgy láttam, hogy elég nagy annak az esélye, hogy a testület nem tud költségvetést elfogadni. Ezért azt javasoltam a kollégáknak, hogy annak ellenére, hogy rossznak tartom a költségvetést ellenzéki képviselőként, amennyiben a módosításokat visszavonják és vállaljuk azt, hogy az elfogadandó költségvetést egyeztetett koncepciók mentén későbbi üléseken újra módosítjuk, akkor én is támogatni fogom a beterjesztett alaprendeletet. Ezt csak a kerület működőképességének fenntartása érdekében tettem, elfogadhatatlannak tartom azt, hogy bármilyen személyes – párt- vagy egyéb indok miatt az a képviselő-testület gátolja Zugló működését, amely pont az ellentettjére kapott felhatalmazást a kerület polgáraitól. Egy rossz költségvetés is jobb annál, mint hogy egyáltalán nincs költségvetés.

Az Összefogás frakció vissza vonta a módosítóit (Lévai S. képviselő és a többi beterjesztőjük Sokacz A., Szabó R. erről külön is nyilatkozott), a Fidesz frakció bejelentette, hogy ugyan a módosításokat nem vonják vissza, de a kerület működőképessége érdekében támogatni fogják az alap költségvetési rendeletet – amennyiben azt később tovább tudják javaslataikkal módosítani. Várnai L. sem vonta vissza a módosítóit, de azokat a képviselő-testület többséggel leszavazta, a bent maradt fideszes módosítókkal együtt.

Így lett olyan 2015-ös költségvetési rendelete Zuglónak, amit talán a polgármesteren és pár alpolgármesteren kívül senki nem tart elfogadhatónak, de a kerület és a hivatal zökkenőmentesen működőképes marad, a szociális, egészségügyi, oktatási, intézmény fenntartási prioritások érvényesülnek, de egy hónapon belül módosítani kell, mert egyébként szerintem fenntarthatatlan.

Biztatónak tartom azt, hogy a képviselők nagy többsége pártszínektől függetlenül felelősségteljesen döntött és így van esély a későbbi konszenzusos megállapodásokra.