Az első...

Üdvözlöm Önöket – Üdvözöllek Titeket, Barta János vagyok a zuglói Lehet Más a Politika Budapest Főváros XIV. kerületi önkormányzati képviselője. Ebben a blogban is szeretnék tájékoztatást adni a képviselő testületi munkámról, az LMP helyi elképzeléseiről, egyben becsatornázni a kerületiek véleményét, megvitatni a helyi közélet iránt érdeklődőkkel közös dolgainkat. 

Némi csúszással, de az október 12-én megejtett önkormányzati választásokat követően november 14-én megalakult a zuglói képviselő testület. 

Az utóbbi négy hétben zajlottak és zajlanak most is az egyeztetések, hogy végre elindulhasson a munka. 
A zuglóiak úgy döntöttek, hogy igen kiegyensúlyozott összetételű képviselő testület alakulhat meg szavazataik nyomán. Az LMP egy mandátuma is felértékelődött bizonyos értelemben, hiszen semelyik pártnak nincs meg önmagában a minősített többséghez szükséges 12 szavazata. Konstruktív ellenzékiségre törekszünk, így nem zárkóztunk el az „Összefogás” megkeresése elől sem, amikor támogatást kértek a képviselő-testület megalakításához. Tíz pontban foglaltuk össze elvárásainkat, ezen felül a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnökségét, és 1-1 külsős bizottsági helyet kértünk az oktatási és a környezetvédelmi bizottságban, valamint felügyelő bizottsági helyeket az önkormányzat különböző cégeiben.

Az LMP „portfóliójában” ezek a bizottságok a legfontosabbak, a lehetőségekhez képest itt tudjuk érvényesíteni elképzeléseinket.
A legnagyobb problémánk az alpolgármesteri helyek betöltésével volt, valamint az önkormányzati cégek vezető-jelöltjeivel lesz. Gondolom, sokan tudják, hogy polgármesterünk, Karácsony Gergely és most már alpolgármesterünk Szabó Rebeka, valamint a Civil Zugló képviselője, Várnai László még nem is olyan régen LMP tag volt. Amikor „távoztak” az LM P-ből magukkal vitték országgyűlési képviselői és helyi képviselői mandátumukat, ez elég érzékenyen érintett bennünket. Pár hónapra megszűnt az LMP parlamenti frakciója, valamint elveszítettük zuglói önkormányzati képviseletünket. Sommásan csak mandátumtolvajnak szoktam őket minősíteni és nem tudtam elképzelni, hogy őket bármiben is támogassam, ezt elég nyíltan hirdettem különböző fórumokon.

Azonban amikor az volt a kérdés, hogy amennyiben az „Összefogás” alkotta relatív többség nem tud megegyezni a legnagyobb ellenzéki frakciót alkotó Fidesszel, és így a mi felelősségünk is lehet, hogy működésképtelen lesz az önkormányzat, az lett a döntésünk, hogy kerület érdekében elfogadjuk Szabó Rebekát alpolgármesternek és esetleg a Civil Zuglótól is egy alpolgármestert, - amennyiben az nem Várnai László. Az alakuló ülés előtt közvetlenül az „Összefogás” és a Fidesz is kiegyezett, így lett 22 szavazattal Szabó Rebeka alpolgármester valamint elfogadásra került egy elég népes bizottsági és tanácsnoki struktúra. Az önkormányzati cégek vezetőiről még lesznek egyeztetések, valamint a költségvetési koncepció és majd a költségvetés elfogadása is külön megállapodást igényel a részünkről, de az első lépést megtettük, hogy elindulhasson a munka.

Két héten belül várható a következő képviselő testületi ülés, szerintem addig a fentiekben is konszenzusra jutunk, addig is szorgosan járom a kerület intézményeit, és adatokat igénylek a tájékozódáshoz.

Számítunk az Önök véleményére és megkereséseire, jelezzék, ha bármiben segíthetünk.

Fotó: Facebook (PM)
Videó: Youtube (Zuglói Média)