Zöld Zugló

2015\03\06

Jobb ma egy madár, mint holnap egy kormánymegbízott

11050655_801391413232013_8084619737026687092_n.jpgCsütörtökön dél körül a zuglói képviselő-testület megszavazta a kerület 2015 évi költségvetését. (előterjesztések itt)

Tizenheten szavaztunk igennel (Összefogós frakció; Fidesz; LMP), két képviselő tartózkodott (Várnai L. CZE.; Czeglédi J. Jobbik), három képviselő (Bihary Z.; Erdős D.; Tildy B. Fidesz) nem vett részt az ülésen.

Ebben az évben ez volt a képviselő-testület egyik legfontosabb döntése, amelyre azzal készültem, hogy ellenzéki képviselőként, ahogy a képviselő-testület pénzügyi és költségvetési bizottságának ülésén is, indokoltan „nemet” fogok mondani. A reggel kilenckor kezdődő ülés előtt a hivatal büféjében ért a polgármester telefonja, érdeklődött, hogy biztosan nemmel fogok-e szavazni? Azt válaszoltam, hogy persze. Ehhez képest, alig több mint egy óra múlva kénytelen voltam megváltoztatni a véleményem.

More:

Zugló Önkormányzat Költségvetés

2014\12\14

Közelhallgatás, avagy jövőre veled ugyanitt?

kepkivagas.jpgKis visszatekintés: december 4-én a testületi ülést követően, a délután 5 órás kezdés helyett kisebb késéssel tartották meg a szokásos éves közmeghallgatást a kerületben. Mivel a testületit is végigültem, gondoltam, megnézem ezt is, bár kérdést nem tettem fel. Az új kerületvezetés iránti fokozott érdeklődés, valamint a helyi alternatív nyilvánosság megjelenése elősegítette a „közmeg”-nek becézett rendezvény iránti érdeklődést.

More:

Karácsony Gergő Erzsébet utalvány Közmeghallgatás Hungast-Mecsek Kft.

2014\12\12

Csaba már itt, de Erzsébet még sehol...

tcs_furulya.jpgDecember 4-én volt ebben a ciklusban a második képviselő testületi ülés, legalább annyira érdekes volt a megtárgyalt napirend, mint azok a pontok, amelyeket végül is nem tárgyaltunk az előzetesen meghirdetettekhez képest. A képviselő testületi ülésre már nem jutott el az SZMSZ módosítás, az esetleges karácsonyi Erzsébet utalvány osztogatás, de a közbeszerzési szabályzat sem, ez elvérzett a polgármester és frakciója közötti egyeztetéseken, talán majd a következő ülésen tárgyaljuk. Amióta Tóth Csaba zuglói MSZP elnök és a kerület országgyűlési képviselője beköltözött a volt jegyzői irodába, már a hivatali dolgozóknak is egyértelmű lett, hogy ki fújja a passzát szelet. Számomra a legtanulságosabb az volt, hogy a polgármester által összehívott frakciók közötti egyeztetésen Hajdú alpolgármester és egyben MSZP frakcióvezető nagyon hiányolta párt elnökét, mintha dönteni se tudna nélküle…

More:

MSZP Erzsébet utalvány Tóth Csaba Felügyelő Bizottság Hungast-Mecsek Kft.

2014\11\17

Az első...

Üdvözlöm Önöket – Üdvözöllek Titeket, Barta János vagyok a zuglói Lehet Más a Politika Budapest Főváros XIV. kerületi önkormányzati képviselője. Ebben a blogban is szeretnék tájékoztatást adni a képviselő testületi munkámról, az LMP helyi elképzeléseiről, egyben becsatornázni a kerületiek véleményét, megvitatni a helyi közélet iránt érdeklődőkkel közös dolgainkat. 

More:

első Önkormányzat Karácsony Gergő Várnai László Polgármester Barta János

süti beállítások módosítása